Felőlem akár karácsonyig tarthatna a mostani időjárás. Akkor essen egy kis hó, lehet egy kis hideg, aztán január közepétől visszatérhetnénk erre a mostanira. :-)

Június óta ma voltunk először a Csalogányban. Nem volt teljes a siker.

Egyrészt Bea sérülése miatt új gyógypedagógust kaptunk, Erikát, egyelőre decemberig, aztán meglátjuk.

Másrészt a fejlesztőszoba egy ovis csoportszobáról semennyire nem hangszigetelt fallal leválasztott pici lyuk, ahová minden zaj behallatszik. Márpedig zaj az van. Főleg, ha az éppen beszokós autista kisfiú játékkal veri az ajtót, az óvónénik pedig kísérletet sem tesznek arra, hogy valamivel lefoglalják.

Szóval Sára végigbőgte a másfél órát, az öklendezős-bukós magánszámmal megfűszerezve. :-( Remélem, ha megszokja Erikát, és kicsit a zajszintet is, akkor jobb lesz a helyzet, mert ez így csak szenvedés.

Jövő kedden kezdünk igazán.

Szegény Sárival nagyon kiszúrtam, a hűvösebb időre való tekintettel rugdalózó van rajta... így nem tudja lehúzni a zokniját, ami az utóbbi időben kedvenc szórakozása lett. Lehet, húzok rá kívülről is egyet. :-)

És megint szar a derekam, pedig szombat-vasárnap nagyon jó volt már, simán végigcsináltam Marcival a sportágválasztót, tegnap meg megint lerobbantam. :-( Áááá. Unom.

Marciéknak ma beírták a múlt heti magatartásra vonatkozó pontokat. Kék... vagyis a hétfőn mosolygós napocskára a hét folyamán három felhő került. Mint elmesélte, az összeset pénteken gyűjtötte be a gyerek... hátizé.

Matekból gyűlnek az arany-, és a piros pontok, az "írás"-sal (álló egyenes, fekvő egyenes, ferde vonal és kapuvonal) én nem vagyok kibékülve, látszik, hogy kapkod, túl akar esni az egészen, és hát ettől elég randa. De még csak 3 hét telt el.

És ha minden jól megy, helyben lesz judo is, talán nem kell majd máshová cipelgetni őt edzésre, ennek különösen örülnék.

A különbség jól látható:

Kicsit elkéstem vele, szombaton volt Sára hazatérésének harmadik évfordulója.

Tegnap délelőtt kivettem Sárát a babakocsiból, és nyilván rosszul mozdultam, vagy a fene tudja, de azóta létezni alig bírok, úgy fáj a derekam, kisugárzik a csípőmbe, a medencémbe. Semmilyen fájdalomcsillapító nem használt, sem krém, úgyhogy ma sürgősségi beutálóval mentem a reumatológiára. Belém nyomtak két injekciót, kaptam izomlazító-, és fájdalomcsillapító tablettákat. És még mindig rohadtul fáj, pedig reménykedtem benne, hogy az injekció többet fog használni. Szóval vergődöm.

Reggel 3/4 5-kor a felső szomszédok sugárfertőzött egerének csaholására ébredtünk. Büdös kutya No.1. Persze nem ő tehet róla, hanem a gazdái, akik kiengedték az erkélyre... basszus.

Büdös kutya No2.:

Ha valaki tudja, hogy lehet egy FP tanuló kutyát károsodás nélkül kimosni, légyszi, ossza meg velem... Sára kedvence lett, úgy szereti, majd' megeszi, szóval nyálas, nyunyós, büdös szegény...

Pénteken megnéztem Marci üzenőjét, kiszámoltuk-borítékoltuk az ebédpénzt, megcsodáltuk az írás és matek munkafüzeteket (csak azért adták haza, hogy lássuk, mit tanultak a héten, házi feladat nem volt), kihegyeztem a ceruzákat, és visszapakoltam szépen mindent a táskába.

Ma reggel S. kérdezte a gyereket, hogy ugye minden benne van, mehetnek? Igen, igen. Elmentek. Pár perc múlva mentem szennyest szortírozni, hát mit látok a gyerek asztalán?? A tolltartót...

Úgyhogy a mosás elhalasztva, összekaptam magam, meg Sárát és leszaladtunk a suliba (még jó, hogy egy percre van), és Marci egyik osztálytársával felküldtem a tolltartót... mától ugyanis nem mehetünk fel velük vagy értük az osztályig, a kapuban kell őket megvárni.

Szóval muszáj tényleg leellenőrizni mindent, különben gáz van. Hogy mire kellett a tolltartó, mikor egyébként egy doboznyi itthoni színese, filce és zsírkrétája van Marcinak, azt elképzelni sem tudom. :-O

A felső szomszédokat meg komolyan nem értem... ordibálnak a negyedikről le az utcára, és viszont. Nem értem, miért kell este 9-kor lentről kiabálni a hülye zsebkutyának, hogy "Pamikaaaa, Pamikaaaa", és akkor a kis dög kijön az erkélyre és ott csahol. Nem értem, hogy miért kell délben lentről ordítani, hogy "Horváth Jóóóóskaaaa", csak mert a maminak nincs kedve felliftezni... én nem tudom, korábban valami tanyán laktak, vagy mi, de évek óta nem bírnak hozzászokni, hogy rajtuk kívül még laknak itt páran.

10 év óta először voltam Vidám Parkban (Állatkertbe indultunk Marcival, ez lett belőle... :-O), hát jaaaaj. Először is az árak. Aztán meg a gyomrom, a fejem, jaj nekem. A legutóbbi alkalommal még semmi bajom nem volt az összevissza pörgő izéktől, most szédültem és majdnem rókákat kergettem. Nagyon durván öregszem. :-(

Marci élvezte, vicces módon a classic körhinta és a kézzel hajtott gyerekvonat tetszett neki legjobban. :-)

A Segítsüti csapat ezúttal a Dóri-háznak segít, licitáljatok ti is!

Tévézünk. Széf: "Ki reppeli, hogy "megyünk lopni"?" - Dopeman

Marci: Nem inkább Lopmen??

Marci Nyíregyen

Ahhoz képest, hogy első osztály, hamar letudtuk a szülőit, 1 óra 45 perc alatt vége is lett. Pedig választottunk szmk-t, megtudtuk az órarendet, meg egy csomó minden mást is. Nagy meglepetések nincsenek, egy csomó minden még szervezés alatt (szakkörök). Úszás csak félévtől, a heti öt tesit úgy tudják teljesíteni, hogy csütörtökönként kötelező délutáni sportkör lesz.

De a Zuram... elmondtam neki, h. Sára fél négykor evett, adjon neki inni fél 6-kor, fél 7-kor, és ha netán nem érnék haza, akkor vacsiztassa meg fél 8-kor.

3/4 7 után pár perccel befutottam, legnagyobb meglepetésemre a kajás cucc volt elöl, mondom, és ez??? Hát megetette. Fél hétkor, mosdás és tiszta pelenka nélkül... Hónapok óta az a menetrend, hogy hétkor mosdás, fél 8-kor vacsora... :-O :-O És még azt sem mondhatom, hogy nem tudja, nem csinálta, mert dehogynem. Szerencséjére nem történt baleset, igen vidám lett volna még hányást is takarítani... :-S

Anyuék eddig is szerették Sárit, persze, hogy szerették, aggódtak érte, és féltették, és szomorkodtak miatta. És szerették eddig is.

Most viszont, hogy már tartósan jól van, nem olyan törékeny, mint eddig, és többet is járunk ki a szüleimhez, és főleg most, hogy az első ott-alvás is megtörtént, egészen más szintre lépett a kapcsolatuk.

Sára már megismeri őket, simán megy a mamihoz, játszik a papával, örül nekik, kommunikál velük, a maga módján.

Apu még óvatos, inkább csak játszik vele, persze ha sírás van, és más nincs a közelben, akkor fel is veszi, amúgy meg szórakoztatja lelkesen.

Anyu sokkal bátrabb, ő már eteti is Sárit a pegen, pelenkázza, mosdatja, ha kell.

Ez egy új, örömteli fejezet.

Tiszta skizó időszak van, nagyon furcsán érzem magam. Itt van ugye a suli - "iskolás gyerekem, nekeeeem???" -, az idegesség kiapadhatatlan forrása, eddig ugyan nem volt gáz, de a java még csak most jön.

Hogy fokozzuk az élvezeteket, hétvégén utaztunk.

Az én kedves sógornőm - S. nővére - ma kerexámot ünnepel, ennek örömére a lányai meglepetésbulit szerveztek neki, Nyíregyházán. Ott volt az összes tesó, gyerekeik, az unokatesók, sógornőm barátnői, egyéb családtagok, a "beházasodók", voltunk jó sokan. Én majdnem négy éve nem jártam arra, szóval nekem külön örültek. :-)

Még úgy is, hogy Sárát nem vittük magunkkal. Ő ugyanis anyuékkal maradt Pomázon, most először... hát nem kicsit izgultunk, hogy mi lesz, de szerencsére nem volt dráma. Kicsit nehezen aludt el, éjfélig szórakoztatta anyuékat, de aztán fél nyolcig durmolt, és más rémségekkel sem riogatta őket. :-)

Nem mondom, hogy nem nézegettem gyakran a telefonomat, de azért sikerült kicsit kikapcsolódni, már amennyire Marci engedte, mert ő persze megfutotta a "legjobb" formáját. Nehezen emelte be, hogy nem feltétlenül ő a középpont, mázli, hogy rendkívül türelmes rokonai vannak... :-O

Tegnap Marci begyűjtött egy darázscsípést (a fülére), ma pedig egy feddést a tannénitől, mert szamárfület mutatott egy másik gyereknek... (lásd még: kezdődik! kezdődik!! Az oviban is raporton voltam két nap után...) Ezen kívül bevittük az összes felszerelését, jelenleg a tolltartón, táskán és a tornacuccon kívül nincs itthon semmi. Szülői jövő héten szerdán, addig órarend sincs. Ebben a két napban leginkább ismerkedtek egymással, a tanítónénikkel, rajzoltak, az igazi tanulás még nem kezdődött el. A napközi is csak jövő héten indul, most még elhoztam ebéd után.

Marci 0.20-tól. :-) A felvétel minősége híven tükrözi az operatőr lelki-, és idegállapotát.

Délután elvonszoltam a gyereket az AsiaCenterbe (köszi Szeri!), megvettük a szerintem legkevésbé ronda fekete félcipőt, a gyereknek kimondottan tetszik. 2.600-ért még az egy számmal nagyobbat is megvettem. Nem csúcsmodell, de arra jó lesz, hogy háromszor felvegye...

És hát persze, lányoknak volt ezerféle alkalmi cipő, mindig ez van, fiúcucc egy polc, lánycucc 10...

A ma délután ismét bevásárlással telt, van Marcinak új ünneplő nadrágja, amit hosszra fel kellett hajtanom, a dereka meg csak kicsit bővebb, mint az előzőnek. De a két számmal nagyobb (az már 146) nadrágnak ugyanakkora volt a dereka, mint a 134-nek. Elég érdekes. Mindegy, ez most nem lényeg.

Viszont még mindig nincs cipője. Ami nem sport (mert a sötéteken is van valami nem odaillő, plusz nekem nem fér össze a fehér ing - fekete nadrág a sportcipővel), és nem is a borzalmas modell, amit a sportcipőkön kívül még kapni lehet (pl ez: deichmann ). Voltunk Reno-ban, Auchan, Cora, és a helyi kínaik (fekete nadrágot is csak ott kaptam neki), sehol semmi. A Humanicot már nem bírtuk volna idegekkel, szóval van még egy körünk... De tényleg, hol vannak a normális utcai cipők??? Valahol a kettő között???

Marci kihízta az ünneplős nadrágját. :-O